Földönkívüli Intelligens Élet Kutatás 
 
Távkapcsolat honlap.Távkapcsolat honlap.
 
Ann Druyan

Az Amerikai Tudósok szövetségének titkára.
 

A washingtoni székhelyű szövetséget 1945-ben alapították, célja a tudomány és technika eredményeivel való visszaélések megakadályozása. A NASA Voyager Csillagközi Hanglemez programjának művészeti vezetőjeként neki köszönhető, hogy a rock and roll (és sok egyéb) is felkerült a csillagok felé indított két műszerre. A PBS-TV társaság Nova és több kábeltelevíziós társaság ismeretterjesztő sorozatainak írója és producere volt. A Kozmosz televíziós sorozat társzserzője és Ő volt az átdolgozás producere is. Az A Famous Broken Heart (Hírneves fájó szív) című regény írója. Sagannal együtt társszerzője a Comet (Üstökös) című bestsellernek, más könyveknek, továbbá számos beszédnek és cikknek. Ő irányítja a New York-i Gyermekegészségügyi Programot is.
Mrs Druyann és Dr. Sagan (haláláig) házasok voltak, és két közös gyermekük született. Dr. Sagannak emellett három felnőtt fia is volt.
Dr. Sagan és Ann Druyann az 1980-as években szervezője volt a nevadai Kísérleti Atomrobbantási Telepnél tartott három legnagyobb erőszakmentes polgári engedetlenségi megmozdulásnak. Így kívántak tiltakozni az USA atomfegyver-kísérleteinek folytatása ellen.
Az utolsó időkben azon is fáradoztak, hogy a tudósokat és a vallási vezetőket összefogásra bírják bolygónk környezetének védelme érdekében.
 
 
 

Magyarul is megjelent műve

Magyarul bemutatott filmje
SETI - Földönkívüli Intelligens Élet Kutatás
tudományos módszerekkel
Frissítve: 2000-08-03 Távkapcsolat Co.