Miben tudsz segíteni?
Elsőként fordításban.
Mivel igen sok anyag található a neten és mi nem tudjuk felvállalni, hogy
folyamatosan figyeljük és fordítjuk az anyagokat. Ezért nagyon örülnéknk
bárkinek, aki segíteni tudna ebben. Akár profi vagy -elsősorban angolos-,
akár most tanulod a nyelvet, hiszen gyakorlásnak sem rossz.
Tudományos támogatónktól -a Nemzetközi
Asztronautikai Akadémia tagjától- olyan információkhoz is hozzá tudunk
jutni, melyek valamilyen oknál fogva nem jelentek meg máshol (sem sajtóban,
sem az Interneten -levelek, kisebb publikációk, konferencián elhangzottak,
stb.) Segítséget várunk ezen anyagok feltételéhez
és fordításához.
Várunk minden olyan információt, mely a SETI kutatással kapcsolatos. Ilyenek lehetnek a Magyarországon megjelent és a SETI vagy ehhez kapcsolódó kutatásokat, a legújabb fejleményeket tárgyaló könyvek címe, tartalomjegyzéke, rövid bemutató leírása. De lehet ez sajtócikk, rádió, TV vagy egyéb műsorra való figyelemfelhívás, tájékoztatás.
Várjuk a Csillagászok, SETI kutatók életrajzát-, munkásságát kiegészítő anyagokat, szakkifejezések definícióját és egyéb a témához kapcsolódó tájékoztatókat.
Lenne néhány ötletünk melyhez Perl -cgi- scriprek megírására lenne szükség, melyre egyenlőre nincs kapacitásunk. Tehát ha van kedved...
Jó lenne már egy igazi logo
(grafika) a bal felső sarokba. Nincs valakinek egy frappáns, jó grafikája?
(Az oldalak csak érintik a SETI@home kutatástokat. Tehát a leendő grafikának
nem ezt kell tükröznie, -mint ahogy ez most van. Sőt! Még rádiótávcső sem
célszerű, hiszen a SETI kutatásoknak több más alternatívája van.)
Kérjük bármilyen észrevétellel, javaslattal
keress meg minket a seti@tavkapcsolat.hu
címen. Írd meg véleményed, gondolataidat!
Köszönjük!