Az ortodox SETI másik alapfeltevése távoli társaink létére és azok fejlettségi szintjére vonatkozik. E tekintetben Jean Heidmann francia csillagász a következő három ''munkahipotézist'' tekinti lényegesnek¹:

• a földi élet a kozmosz fizikai folyamataiból következő, természetes fejlődés eredménye,
• ami a Földön megtörtént, az másutt is megtörténhet,
• az emberi értelem nem jelenti a csúcsot, amit a természet produkálni képes.

Ezt a gondolatmenetet egyes kutatók már a hatvanas évek legelején végiggondolták. Akkor mindannyian az űrhajózás sikereinek lázában éltünk, ''az ember elindult a csillagok felé'', a technika mindenhatónak, és fejlődése korlátlannak látszott. Így egy tehetséges szovjet csillagász egyetemi hallgató megengedhette magának, hogy a lehetséges szupercivilizációk osztályozásával foglalkozzon anélkül, hogy nevetségessé váljon. Nikolaj Kardasov, aki később a szovjet rádiócsillagászat vezető alakja lett, 1964-ben disszertációt írt, amely kiindulópontul a töretlen technikai fejlődést tekintette. Kiszámította, hogy az emberiség jelenlegi energiafogyasztása 10¹³ watt körüli, és évről évre néhány százalékkal nő. Ha csak évi 1% növekedéssel számolunk, akkor a fogyasztás 3200 év alatt eléri a Nap, 5800 év alatt a Tejútrendszer összsugárzását! A jelen fejlődés határtalan folytatódásából, mint feltételből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy a földi civilizáció tevékenysége történelmileg rövid idő alatt szükségképp kozmikus léptékűvé válik. Kardasov ezek után feltételezte, hogy a nálunk fejlettebb technikájú idegen civilizációk egy része ezt a lépést már rég megtette, és szupercivilizációvá alakult. A hasznosításra kerülő összenergia mértéke alapján elkészítette a technikai civilizációk első osztályozását:

• I. típus: civilizáció, amely a lakóhelyéül szolgáló bolygóra szórt csillagenergiát (kb. 10¹³ W) hasznosítja
• II. típus: szupercivilizáció, amely saját csillagának energiáját (10²⁶ W) teljes egészében hasznosítja
• III. típus: szupercivilizáció, amely saját galaxisának teljes energiáját (10³⁷ W) hasznosítja.

1966-ban az angol Dyson már konkrét példákat is kidolgozott arra, hogy milyen természetátalakító tevékenységről lehet szó. Abból indult ki, hogy a szupercivilizációnak sok energiára és anyagra van szüksége, és mindent el is fog követni annak érdekében, hogy hozzájusson. Például annak érdekében, hogy felhasználhassa a központi csillag teljes sugárzási energiáját, épít a csillag köré annak valamelyik bolygójából egy vékony gömbhéjat. Kiszámította, hogy hogyan lehetne szétszedni egy a Földhöz hasonló bolygót, és anyagából olyan könnyű, de szilárd héjat építeni, amely a sugárzásgyűjtés feladatának megfelel. Dyson nem állította, hogy ilyen Dyson-szférák valóban léteznek, de felhívta a figyelmet arra, hogy megfigyelésük a 3-10 mm hullámhosszú hősugárzás tartományában lehetséges lenne. A héj ugyanis elnyeli a csillag fényét, de a külső falon minden bizonnyal megjelenik a leadandó hő.

Dyson nem volt fantaszta, aki mindenfelé csodákat lát az égen. Sőt igen szkeptikus volt az ilyen szuperépítkezések lehetőségével kapcsolatban. De mégis úgy vélekedett, hogy ''éppen mert szkeptikus vagyok a Földön kívüli technika létét illetően, még inkább ragaszkodom ahhoz, hogy folytassuk a kutatást utánuk a legnagyobb komolysággal és tudományos objektivitással."